A szabadságharcra és forradalomra emlékeztek: A jövőbe vetett hitre van szükségünk

  23 mart 2019
Ocenite ovaj članak
(0 glasova)

Március 15-én Becsén is az 1848/1849-es szabadságharcra és forradalomra emlékeztek. A koszorúzást és ünnepi műsort hagyományosan a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezte.

„2012. március 15-én Vajdaságban felállítottuk az első egész-alakos Petőfi szobrot. Itt tisztelgünk most a forradalom és Petőfi Sándor emléke előtt, aki tollal és karddal védte népe szabadságát és máig vitatott, melyik fegyvere volt hatékonyabb. Az, hogy ércbe öntve, közterületen is közöttünk él Petőfi, azt jelzi, hogy ma már büszkesége és tartása is van ennek a vajdasági magyar közösségnek, hogy vállaljuk és hirdetjük történelmünket, eszményképeinket, kultúránkat és értékeinket”, mondta Péter Diana műsorvezető.

A Nikola Tesla utcában lévő Petőfi-szobornál Kormányos László, a VMSZ tartományi képviselője tartott ünnepi beszédet, valamint Károlyi Egon szavalt, illetve a Dúdoló énekcsoport és a Botra férfikórus adott elő alkalomhoz illő dalokat.

„Akkori elődeink tudtak és mertek cselekedni, akkor is, amikor a kezdeti biztató körülményeket felváltották a kedvezőtlenek. Nem adták fel, nem hátráltak meg, összefogtak, s együtt próbáltak meg változtatni. Őseink akkori függetlenségi harca ugyan elbukott, de az áldozat nem volt hiábavaló, a küzdelem meghozta a gyümölcsét, ha később is, a kiegyezés alkalmával. Ez a forradalom tanúbizonysága annak, hogy a magyar nemzet méltó a fennmaradásra. Méltó volt erre akkor, méltó ma is. Nekünk, a ma itt élő magyaroknak is hasonló elszántságra és a jövőbe vetett töretlen hitre, bizalomra van szükségünk. Nincs más dolgunk, mint erőt meríteni akkor elődeink elszántságából és kitartásából”, mondta Kormányos László.

Petőfi szobrán elsőként a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör elnöksége és tagsága nevében Gyurcsik Heléna és Fenyvesi Zénó helyezték el a koszorút, őket a Magyar Nemzeti Tanács nevében Kisimre Szerda Anna és Györe Decsov Emese követték. A Vajdasági Magyar Szövetség nevében Kormányos László tartományi képviselő és dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség nevében Hajvert Ákos és Szerda Balázs elnökségi tagok, a becsei önkormányzat nevében Kinka Erzsébet, Stefaniga Csaba és Szmieskó Karolina koszorúztak.

A nagy költő szobrához virágokat helyeztek el a VMSZ, a VMDP és a MEP, a VMSZ Ifjúsági, Nyugdíjas és Női fóruma, s a civil szervezetek.

A koszorúzást követően a kultúrkör kistermében E becses zászlónak, a Hazának! címmel ünnepi műsort tartottak a budapesti Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. Közreműködött a Petőfi kultúrkör Szelence táncegyüttese, a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ Cirkalom táncegyüttese a Csalóka és a Fokos zenekar, valamint Szerda Ákos énekes, Hajvert Ákos és Molnár Krekity Olga versmondók, továbbá az Újvidéki Egyetem Művészeti Akadémiájának végzős hallgatói, Kőműves Noémi és Nyári Ákos. A műsort Kisimre Árpád és Kisimre Szerda Anna szerkesztették.

B.M.

Naslovi

Popularni Članci