Utkereszteződés

Péterrévén negyedik alkalommal tartották meg január 8-a és 10-e között a Farsangi Disznótoros Fesztivált.

A Himnusz születése napját, január 22-ét, legújabb kori történelmünk avatta a Magyar Kultúra Napjává.

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör tagjait nagy megtiszteltetés érte, ugyanis a Magyar Kultúra Napja alkalmából január 21-én ünnepi műsort adtak a budapesti Duna palotában.

A községi sportszövetség tavaly decemberben kiosztotta a legjobb sportolóknak, csapatoknak, edzőknek és sportmunkásoknak járó díjakat.

Az INNOVA Óbecse 2017/2018 elnevezésű, több hónapon át tartó rendezvénysorozatot október 20-án nyitották meg a Than Emlékházban. 2017 októberétől 2018 májusáig minden hónap harmadik péntekén előadással várják az érdeklődőket.

Január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

A vajdasági falugazdász irodákat a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége működteti a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium támogatásával.

Az átzuhanás, az megterhelő.
Ilyenek: az elalvás, a fölébredés,
a megszeretés, a meggyűlölés;

A nyugat-balkáni államokból is érkeznek szép számban menedékkérők Németországba, de tavaly csak elenyésző hányaduk kapott menekültstátuszt.

Idén 21,8 millió dinár áll a nemzeti közösségek rendelkezésére a Köztársasági Nemzeti Kisebbségi Alapban tájékoztatási jellegű projektek finanszírozására, jelentette ki Branko Ružić államigazgatási és helyi önkormányzati tárcavezető január 9-én, írja a Magyar Szó. Ez az összeg tizenkétszer több a tavaly erre a célra elkülönített költségvetési támogatásnál, tette hozzá.

Naslovi

Popularni Članci