Utkereszteződés

Ma, december 4-én, 17 órai kezdettel a Népkönyvtár dísztermében ünnepi műsort tartanak a könyvtár napja alkalmából.

A Könyvhónap alkalmából a Népkönyvtár irodalmi és képzőművészeti pályázatot írt ki általános iskolások és középiskolások részére.

Tizenkét éve annak, hogy kétévenként Vajdaságban is megrendezik a Néptáncosok Országos Bemutatószínpadának Minősítő Fesztiválját.

A kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturc József Színjátszó Csoportja május 12-én a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben vendégszerepel az Egy bolond százat csinál című zenés bohózattal, amely az idei Vajdasági Amatőr Színjátszók Találkozójának legjobb előadása.

Lengyel Anna és Solymosi Kornél óbecsei gimnazisták második, illetve harmadik helyezettek lettek a május 6-án Szabadkán megtartott anyanyelvi verseny köztársasági döntőjén. A megmérettetésen az Óbecsei Gimnázium négy tanulója vett részt, a díjazottak, valamint Vadnai Erika és Tóth Szilárd.

Katona Bernadett, a Közgazdasági-kereskedelmi Iskola végzős cukrász szakos tanulója első díjazott lett az országos diák-cukrász bajnokságon Újvidéken.

Új csapat szervezte idén az 51. Középiskolások Művészeti Vetélkedőjét a régi helyszínen, a Városi Színházban, április 27-től 29-ig. Az új csapat néhány újítást vezetett be, de erről majd később lesz szó, most csak annyit, hogy Köveket Mozgatók Vásárának nevezte metaforikusan a KMV-t, ahol kő kövön nem marad, és ahol mindig történik és változik valami.

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben, a Nemzeti Kulturális Alap és a Szülőföld Alap támogatásával, december 14-e és 18-a között, karácsonyi foglalkozásokat tartanak.

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Kiscimbora gyermekegyüttese 2009-ben kiváló eredményeket ért el a hazai és magyarországi fesztiválokon, megmérettetéseken, ezért december 4-én Knézi Péter polgármester és a Községi Tanács tagjai fogadták a csoport tagjait és művészeti vezetőit, Cseszák Korcsik Anikót és Cseszák Balázst.

Az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete múlt szombaton szervezte meg a már hagyományos Szózat - Himnusz szavalóversenyt, amelyen a hetedikes és nyolcadikos diákok vehetnek részt.

Naslovi

Popularni Članci