Becsei mozaik (981)

Akkó kellett vóna esztet írnom, amikó még ojan szépidő vót. Mostan megin rosszkedvű vagyok.

Hat évvel ezelőtt az ADF segítségével felújították a Samu Mihály iskolában a mosdókat, valamint a tornaterem mellett levő öltözőket, a mellékhelyiségeket és a zuhanyozókat.

„A sportközpont adósságának törlesztésére szánt mintegy 22 millió dinárt a község (az intézmény alapítója) a szolidáris lakásépítésre szolgáló közös eszközfogyasztási alapból (12,78 millió dinár), valamint a bérek utáni adónövekedésből (9,1 millió) fedezte.” (Forrás: Becsei Mozaik).

A Sever Đurkić, valamint a Zdravko Gložanski általános iskolák értesítik a leendő elsős diákok szüleit, hogy a gyerekek beiratkozása az első osztályba február 1-től lehetséges.

A községi képviselő-testület tavaly november 8-án új igazgatót nevezett ki a Városi Múzeum élére. Az igazgató kinevezésére vonatkozó pályázatra ketten jelentkeztek, az addigi igazgató, a múzeum alkalmazottja Dušan Ivetić néprajzkutató, valamint Tojzán Ákos okleveles angol szakos filológus.

Majcsak vége lesz ennek a januárnak. Valahogy a leghosszabnak érzem esztet a hónapot, főleg hogy mindha mekkezdődne mán december utolsó hetibe.

A Petőfi kultúrkörben február 4-én 14 és 16 óra között Maskarádé címmel farsangi gyermekbulit tartanak.

A vajdasági Nagyberuházási Igazgatóság január 5-én hat pályázatot tett közzé projektek támogatására és társfinanszírozására, összesen 1,935 milliárd dinár értékben.

Azoknak a tulajdonosoknak, akiknek gépjármű-rendszámtábláján Č, Ć, Š, Ž, Đ, Y és W betű van, a regisztrálás alkalmával le kell cserélniük a rendszámtáblát és a forgalmi engedélyt is.

A becsei parlament december 26-án fogadta el a község 2018. évi költségvetését, melynek tervezett bevételei 1,4 milliárd dinárt tesznek ki, ebből a költségvetési eszközök 975,5 millió, a költségvetés igénybevevőinek más forrásból származó tervezett pénzeszközei 32,3 millió, a más hatalmi szintekről származó tervezett bevételek összege 194,8 millió, az átvitt eszközöké pedig 235 millió dinárban lett meghatározva.

Naslovi

Popularni Članci